Már hivatalos a FIA WEC 2017-es naptára, visszatérő csapat az LMP2-be és sok pilótacseréről számolhatunk be a 6 órás versenyt megelőzően.
Megerősítették a FIA WEC 2016-os naptárját. Ahogy arra számítani lehetett, a Le Mans-i verseny idén is ütközni fog az európai F1-es nagydíjjal. Egy másik érdekes ütközés a Nürburgringi futammal kapcsolatban az, hogy ugyan azon a hétvégén rendezik a Formula-E versenyét is New Yorkban. A galibát az okozza, hogy több gyári pilóta is részt vesz mindkét bajnokságban, így Loic Duval, Lucas Di Grassi, Stéphane Sarrazin és Sam Bird is döntésre kényszerül majd, hogy hol versenyezzen.
A Manor ismét két autóval fog felállni a rajtrácsra, a #45-ös Oreca05/Nissan Nürburgring óta nem vehetett részt a száguldásban. Ezen a hétvégén Tor Graves, Shinji Nakano és Alex Lynn próbálja majd megszerezni az LMP2-es kategóriában a győzelmet. Alex Lynn neve ismerősen csenghet egyesek számára, hiszen Lynn a GP2-ben bontogatja szárnyait és a Williams F1-es istálló tesztpilótája 2015 óta a fiatal brit.
Új festést és teljesen új versenyzőket kap a #30-as Tequila Patron Extreme Speeds Motorsport LMP2-es gépe, hiszen Antonio Giovanizzi, Giedo van der Garde és Sean Gelael fog megküzdeni az elemekkel és az ellenfelekkel.
A #26-os rikító narancssárga G-Drive Oreca05/Nissan is egy pilótacserével várja a japán versenyt, hiszen René Rastnak a DTM-ben kell a hétvégén versenyeznie, helyét Will Stevens fogja átvenni az LMP2-es kocsiban.
Természetesen a GTE kategóriát sem hagyjuk ki, ugyanis megújult a BoP. A GTE Pro Aston Martinok domináns teljesítményét próbálják meg a szabályalkotót kissé visszaszorítani, valamint a #77-es Porsche 20 kiló súlycsökkentése is a még kiélezettebb csatákat fogja majd szolgálni.
Érdemes lesz majd a Toyotákra is figyelni, hiszen a Le Mans-i drámai kudarcot talán már fel tudták dolgozni és most hazai közönség előtt mutathatja meg az #5-ös és a #6-os LMP1-es autójuk, hogy mit is tudnak.
A 6 órás verseny vasárnap hajnali 4 órakor fog kezdődni, a magyar közvetítésre az Eurosporton számíthatnak majd a nézők.
Spotter's guide-ot INNEN tudnak letölteni, a live timing pedig ITT lesz elérhető a verseny alatt.